Változnak a sebességhatárok országszerte

Változnak a sebességhatárok országszerte

Összesen 23 útszakaszon csökkent a megengedett maximális sebesség idén, eközben mindössze 4 helyen növekedett, de további változások várhatók az év végéig. A Magyar Közút napi szinten vizsgálja a hazai utakat, a balesetek száma és a gyatra útminőség miatt is lassíthatja a forgalmat, ugyanakkor arra is találtunk példát, hogy a rendőrség kérte: emelkedjen egy úton a sebességhatár.

Kedves ismerősöm mesélt egy érdekes, de sajnos nem éppen egyedi történetet az ország közepén fekvő 441-es útról, amelynek a közelében lakik. Az elmúlt évtizedben megnőtt forgalom miatt tönkrement az aszfalt, amire – az ő legnagyobb meglepetésére – nem egy teljesen új réteg felhúzása lett a válasz, hanem végigrakták az út szélét 60-as sebességkorlátozó táblákkal.

Számos különféle ok miatt változnak a sebességhatárok az ország útjain, szinte heti szinten. 2020-ban eddig 27 különböző szakaszon módosította a járművek maximálisan engedett tempóját a Magyar Közút Zrt. (MK) – derül ki a Vezess által kikért adatokból. A beavatkozások lokális jellegűek, az érintett szakaszok hosszúsága igen eltérő, akadnak köztük ideiglenes módosítások is.

 

A változtatásokat jellemzően nem a kötelező forgalmirend-felülvizsgálataik eredményezik, hanem főként üzemeltetési tapasztalatok, illetve lakossági és önkormányzati kezdeményezések, de találni köztük rendőrségit is.

Melyik utakon csökkent a sebességhatár?

A 27 változásból 23 alkalommal lejjebb vitték a tempót, ezeket megyék szerint közöljük, hogy mindenki könnyebben böngészhessen az általa használt országrészek között. Mindegyiknél kértünk magyarázatot a változtatásra, ahol tudjuk, a módosítás okát is feltüntetjük.

Baranya

  • A 6-os főút bal oldalán a 201-es kilométer-szelvénynél (ksz) 70 km/óráról 50-re csökkentették a sebességet. „Pécs belterületi, bevásárlóközpontok mellett elhaladó szakaszán a közlekedésbiztonság növelése miatt szüntették meg az emelt sebességű szakaszt a városközpont irányába” – írja az MK.
  • 57-es főút – M6 autópálya csomópontjánál 7-8 ksz-ek között 70 km/óra helyett 60 lett a maximálisan engedett sebesség a biztonság növelése miatt.
  • 57-es főút 41-es ksz-nél 70 km/óra az érvényes szabály. Új, jelzőlámpával szabályozott kerékpárút átvezetés létesült a pécsi elkerülő út külterületi szakaszán.

Bács-Kiskun

  • 5-ös főút 63-as ksz-ben lévő, a Felsőlajosi állatkerthez, illetve a Márka üdítőgyárhoz vezető út csomópontja előtt, mindkét irányból 100-100 méterre ideiglenesen, a csomópont esetleges megépüléséig 60 km/órás sebességkorlátozás él.
  • 44-es főút 30-as ksz-ben lévő vasúti átjáróban ideiglenes sebességkorlátozást vezettek be, ami 60 km/óra. A MÁV Zrt. kérte a vasúti átjáróban, annak leromlott állapota miatt a szintbeli keresztezés gumi elemeinek cseréléséig, és az átjáró vágányszabályozásáig.
  • 451-es másodrendű főút 9-es ksz-ben lévő vasúti átjáróban 30 km/órás ideiglenes sebességkorlátozás él. Szintén a MÁV kérte a vasúti átjáróban, annak leromlott állapota miatt a 30 km/óra ideiglenes bevezetését a szintbeli keresztezés aszfaltburkolatának javításáig.

Csongrád-Csanád

  • 45-ös főút Szentest elkerülő szakaszán, az Ipartelepi és Szarvasi úton volt forgalmi rend felülvizsgálat, emiatt megváltozott a korábbi rend. Az Ipartelepi szakaszon a lakott terület kezdete/vége táblák új szelvénybe, a 45 sz. főút 27+687 ksz-ből a 25+720 ksz-be – a Hadzsy János úti csomóponthoz – lettek áthelyezésre. A táblák korábbi helyétől 70 km/óra, majd 90 km/óra a sebességkorlátozás. A Szarvasi úton a Nagyhegyi szakaszon a 45-ös főút a 23+130 ksz-től a 22+297 ksz-ig  a korábbi lakott területen kívüli szabályzás helyett 70 km/órás korlátozás érvényes. A változtatások során figyelembe vették a környezet beépítettséget, közvilágítást, lakossági, települési igényeket.
  • A Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére egy balesetet követően az 55-ös főúton a forgalmi rend felülvizsgálat után változtattak. Domaszék bevezető és kihajtó szakaszán az 55-ös főúton a Kertész és Klebelsberg Kunó utcák térségében 60 km/óra korlátozást vezettek be. Az új szabályozásban Szeged irányából a Deák Ferenc utcai csomópont is érintett. Az új forgalmi rend szeptember óta érvényes. Információink szerint a rendőrség mindkét esetben ellenőrzési pontot akar telepíteni az új forgalmi rend ellenőrzése miatt.

Fejér

  • A 7-es főúton az Őrház utca 53-as ksz-ben mindkét oldalon 60 km/óra az új csúcssebesség, ami a már meglévő sebességkorlátozott szakasz bővítése. Gárdony önkormányzata kérte, mivel a városgazdálkodási vállalata az ügyfélszolgálattal együtt ide költözött. (Az Őrház utca és a 7-es főút kereszteződése egyszerű útcsatlakozás, lakott területen kívül.)
  • 811-es főút 7-es ksz-ben lévő vasúti átjáró burkolatának tönkremenetele miatt 60 km/órás sebességkorlátozást vezettek be.

Hajdú-Bihar

  • 33-as főút, 72-74 ksz-nél, Hortobágy település térségében kiterjesztették egy autóbusz öböl környezetére a már érvényes 70 km/órát.

Heves

  • A 3-as főúton az M25 autóút idén átadott csomópontjának környezetében 70 km/órát vezettek be az építési engedély alapján, közlekedésbiztonsági szempontok miatt.
  • A 33-as főúton az M3 autóút csomópontjának környezetében szintén 70 km/óra az új csúcs közlekedés biztonsági okokból. Az elsőbbség meg nem adásából eredő balesetek kockázatának csökkentése érdekében veszélyt jelző táblával együtt kerültek ki a sebességkorlátozást jelző táblák.

Komárom-Esztergom

  • 11-es főút 61-es ksz mindkét oldalán 70 km/óra egyedi, önkormányzati megkeresés alapján.
  • 11-es főút 62-es ksz jobb oldal 70 km/h sebességkorlátozás, szintúgy önkormányzati kérésére.
  • Kicsit arrébb ugyanaz, ugyanabból az okból: a 11-es főút 63-as ksz mindkét oldalán 70 km/óra az új csúcstempó.

Pest

  • A 2-es főúton, a Vác utáni kanyargós emelkedőn kikerült több 70-es tábla az út vonalvezetése, valamint az utóbbi időben előfordult balesetek, és Vác-Nyulas településrész fejlődése miatt.

Somogy

  • A 68-as főút és a 6707-es összekötő út külterületi csomópontjába kikerültek a 60-as táblák mellett az Előzni tilos táblák is, ráadásul fluoreszkáló neonsárga színben, plusz az Egyéb veszély, és a Veszélyes útkanyarulat jelzés is. Emellett a 6707-esre sárga, lassító harántcsíkokat festettek.

Vas

  • A 87-es másodrendű főút Kám-Szombathely-Kőszeg résznél kiterjesztették a lakott területet a 45-ös ksz-nél. Ezen szakaszon korábban nem létezett sebességkorlátozás. A sáv sebességszabályozása módosult a korábbi 70 km/óra helyett 50 km/re mindkét oldalon. A korlátozást az országos közút melletti ipari, kereskedelmi célt szolgáló ingatlanok biztonságos kiszolgálása indokolta.
  • Szintén 70-ről 50 km/órára csökkent a megengedett tempó a 87-esen Kám-Szombathely-Kőszeg résznél a 48-as ksz-nél, ugyanabból az okból.

Veszprém

  • A 710-es főút 0–12 ksz-ek közötti szakaszán a korábban megengedett 110 km/órát „az emelt sebességű útszakaszok egységesítése miatt” 100 km/órára csökkentették.

Zala

  • A 74-es főúton Egervár lakott területi szakaszán meglévő 40 km/órás sebességkorlátozás hatálya lett kiterjesztve plusz 200 méterrel. „Alapvetően nem új sebességhatár szabályozásnak tekinthető, egy útcsatlakozás feloldó hatása miatt a kívánt szakaszra nem terjedt ki a tábla hatálya” – írja az MK.

Amint látjuk, a MÁV-tól a rendőrségen át a helyi önkormányzatokig számos különböző kérés vagy ok miatt kerülnek ki új táblák az utak szélére. A mögöttes szándék a legtöbb helyen szinte mindig ugyanaz: a lassabb járműforgalmat biztonságosabbnak tekintik.

Hol növekedett a sebességhatár 2020-ban?

A többéves gyakorlatnak megfelelően idén is sokkal kevesebb helyen kerültek ki a korábbinál gyorsabb haladást engedélyező táblák. 2020-ban eddig mindösszesen 4 helyre.

Fejér

  • A 7-es főúton a 78-as ksz mindkét oldalán az eddigi 50-es táblákat 70-esekre cserélték. Ez a hely a 8-as főút felett haladó felüljáró, Székesfehérvár ún. Emmarózai csomópontja.). A baleseti adatok nem indokolták az 50 km/órát, de az íves vonalvezetés miatt 70-nél többet sem.  Itt a rendőrség kezdeményezte az emelést.
  • Megszűnt Mórnál az üzemen kívüli Mór-Pusztavám vasútvonal vasúti átjárója, ezért vége a korábbi 60-40 km/órás korlátozásnak, az új rend szerint a 90-es, általános lakott területen kívüli sebességhatár érvényes .

Nógrád

  • 110-es tempót engedélyeznek a 21-es főút 35-43 ksz között, igaz, esős időben 90-es korlátozással.

Somogy

  • Megszűnt a korábbi 30-as korlátozás a 61-es főút, Pogányszentpéter átkelési szakaszán az önkormányzat kezdeményezésre. Helyette előzési tilalmat rendeletek el.

Hamarosan változhat több autópályán a sebességhatár

Három főúton már eldőlt, hogy hamarosan változtatnak a táblákon, míg három autópályán jelenleg is vizsgálódnak.

Bács-Kiskun

  • 60 km/órás táblák kerülnek ki „legkésőbb” november 30-ig az 54-es főúton a 15 ksz jobb oldalára, a lakott terület határa előtt. A település kezdete tábla után rögtön balra lekanyarodási lehetőség van a Szivárvány lakóparkba. A lakott terület határa előtt már „csillapításra kerül a sebesség”, mert a hosszú egyenes szakaszon a lakott terület határához érkezve „nem csökkentik le az autósok a sebességet, így a lakóparki útcsatlakozás felé a lekanyarodás baleseti kockázattal jár”.

Borsod-Abaúj-Zemplén

  • A 26. sz. főút mindkét oldalán az útcsatlakozás előtt 250 méterrel Útkereszteződés alárendelt úttal, Gyalogosok, és 70 km/óra sebességkorlátozás táblákat fognak elhelyezni, a jelenlegi 60-as tábla helyett pedig 50-est, amit a kereszteződés után (annak feloldó hatálya miatt) megismétlik a jobb oldalon, mivel itt várható keresztirányú gyalogos forgalom, illetve nincs járda sem kiépítve.

Ezeknél többeket érinthetnek a sztrádás felülvizsgálatok. „Az M7-es autópályán, valamint az  M5-ös és az M6-os autópálya kezelésünkben lévő rövid szakaszán végzünk még az idén forgalmi rend felülvizsgálatot. Ezek még nem záródtak le” – írja az MK.

 

Na és mi lesz a cikkindító kátyús úttal?

Erre külön rákérdeztünk, nyilvánvalóan nem az a megoldás, hogy a lepusztult útszakaszokat felújítás helyett teleszórják 60-as táblákkal.

Itt az útkezelő válasza. „A 441-es főút érintett szakaszán a burkolat állapota és a kialakult nyomvályúk miatt került bevezetésre 60 km/órás sebességkorlátozás. A 441-es főút érintett szakaszának burkolat megerősítési tervei készülnek, az engedélyezési tervek már elkészültek, az építési engedély kiadásra került. Jelenleg a kiviteli tervek jóváhagyása van folyamatban.”

Forrás: vezess.hu

Picture of Lencsés Csaba

Lencsés Csaba

Hasonló cikkek

Lezajlott a 12. FlottaOkosan rendezvény

Ez volt az első Budapesten tartott összejövetel, és reméljük, nem az utolsó. Sok szempontból új volt – nekünk is. Előadóink a megszokott, magas színvonalú, gondolatébresztő előadásokkal készültek, és igyekeztek minél több hasznos információt átadni.

Tovább olvasom »

Elektromos vs. minden más

Azt tudjuk, általában nézve ideális autó nem létezik, a választás során mindig nagyon fontos szempont (kéne legyen), milyen célra, milyen várható autóhasználati körülmények közti üzemeltetésre keressük a jó megoldást.

Tovább olvasom »

Masszív átalakulás zajlik a budapesti autózásban – Innen már nincs visszaút?

A legújabb trendek szerint egyáltalán nem biztos, hogy megéri egy városi lakosnak autót fenntartani, mikor az az idő nagy részében csak áll az utcán, viszi a költségeket, és közben foglalja a parkolóhelyet. Éppen ezért egyre többen használnak autómegosztási szolgáltatást a külföldi nagyvárosokban és Budapesten, ami a városi mobilitás jelentős átalakulását hozza magával.

Tovább olvasom »