Blog

A céges autók fenntartása helyett carsharing

A praktikum mellett főleg anyagi megfontolásokból válik carsharing vagyis közösségi autómegosztás egyre vonzóbb, átlátható és költséghatékony alternatívájává a céges autóknak.

Egyre népszerűbb Budapesten és vonzáskörzetében az autómegosztás magánjellegű használata, amiben a fenntartás drágulásán túl az a felismerés is közrejátszik, hogy a saját tulajdonú gépjárművek akkor is viszik a pénzt, ha egyetlen métert sem teszünk meg velük. Márpedig egy idei felmérésből az derül ki, hogy a járművezetők harmada 10 kilométernél is kevesebbet gurul naponta a saját kocsijával, miközben a fővárosban nyilvántartott autók száma rendületlenül nő: az elmúlt öt évben 15 százalékos emelkedést mutatott.

Az autómegosztás vállalati célú használatának, a Nyugat-Európai országok látványos élénkülését követve itthon is fellendült a terjedése. Azt, hogy eleinte óvatosabban nyert teret az üzleti mobilitás újgenerációs ága, részben egy sor régi beidegződés magyarázza. Ezek egyike, hogy a magyarországi üzleti döntéshozók egy része hagyományosan gondolkozik, ha arról van szó, hogyan támogatják a munkába járást. A SHARE NOW és a HR Fest 2021 szeptemberi online felmérésének tanúsága szerint a megkérdezett cégvezetők 58 százaléka a dolgozók tömegközlekedésére (BKK, MÁV, Volán) áldozott, és ettől alig maradt el azok aránya, akik a saját tulajdonú gépkocsik, illetőleg a cégesautók használatát támogatták (55 és 54%).

Bíztató ugyanakkor, hogy növekedik az autómegosztásban rejlő költségcsökkentési lehetőségek felismerése a döntéshozók körében. Ideális alternatíva például a rövidtávú, esetleg céges taxit kiegészítő vagy épp kiváltó élethelyzetekben, amellett, hogy a költségmegtakarítás is jelentős lehet. A lízingelt autóflotta fenntartásához viszonyítva is jelentősen csökkenthetőek a költségek, pláne, ha az autózási szokásokat is optimalizálja egy vállalkozás, hiszen a Share Now esetében nincs fix havi díj, csak a tényleges használat alapján történik az elszámolás. 

Tovább növeli a szolgáltatásban rejlő potenciált, hogy az autós mobilitást ezáltal változatosabb formában, nem csak státusz autókkal lehet biztosítani a munkatársaknak. Ezzel alternatívát teremtve a vállalkozások számára egy olyan időszakban, amikor több cég is csökkenti a céges autók számát. 

Nem meglepő a fenti előnyök ismeretében, hogy a megkérdezettek negyede már 2021-ben is aktívan használta az autómegosztást: a legtöbben üzleti találkozókra jártak megosztott autóval (67%), ám ettől alig maradt el a munkába járás (63%), illetve a munkatársi juttatás (52%). Eközben a kategória munkáltatói márka építésében is fontos tényező lehet. Az innovatív és fenntartható autós közlekedés a Share Now Magyarország 2022-es felmérése szerint a budapesti carsharing felhasználók több mint fele már most is használja munkába járáshoz az autómegosztást, míg 30%-uk gyakrabban használná, ha a munkahelyük támogatná a carsharing használatot.

„A megoldás üzleti keretrendszerbe történő beépítése mellett szól, hogy az szja-mentesen, azaz egyszeres költségszorzóval nyújtható, így pedig a vállalati cafeteria-rendszerbe is könnyedén beilleszthető” – véli Koralewsky Márk, a Share Now Magyarország digitális üzletfejlesztési igazgatója. A költséghatékonyságot ráadásul a szolgáltatás egyik legelőnyösebb tulajdonságának tartják a felhasználók: ezt a felmérésre válaszadók 48 százaléka ítélte fontosnak, ami alig marad el a rugalmasságtól (53%). 

A gazdaságossági szempontokon túl természetesen az autómegosztás környezeti hatásai is jelentősek. Egyetlen közösségi autó akár 10 saját járművet képes kiváltani a városi forgalomban, ez pedig kisebb szén-dioxid emissziót, kevesebb forgalmi dugót és javuló parkolási esélyeket jelent, összességében tehát rengeget javít azoknak a településeknek az életminőségén, amelyekben a carsharing kellően fajsúlyos tényezővé válik a városi mobilitásban.

Forrás: HRportal

Facebook
LinkedIn
Skype
Email

További cikkek:

Lezajlott a 12. FlottaOkosan rendezvény

Ez volt az első Budapesten tartott összejövetel, és reméljük, nem az utolsó. Sok szempontból új volt – nekünk is. Előadóink a megszokott, magas színvonalú, gondolatébresztő előadásokkal készültek, és igyekeztek minél több hasznos információt átadni.

Tovább olvasom »

Elektromos vs. minden más

Azt tudjuk, általában nézve ideális autó nem létezik, a választás során mindig nagyon fontos szempont (kéne legyen), milyen célra, milyen várható autóhasználati körülmények közti üzemeltetésre keressük a jó megoldást.

Tovább olvasom »

Masszív átalakulás zajlik a budapesti autózásban – Innen már nincs visszaút?

A legújabb trendek szerint egyáltalán nem biztos, hogy megéri egy városi lakosnak autót fenntartani, mikor az az idő nagy részében csak áll az utcán, viszi a költségeket, és közben foglalja a parkolóhelyet. Éppen ezért egyre többen használnak autómegosztási szolgáltatást a külföldi nagyvárosokban és Budapesten, ami a városi mobilitás jelentős átalakulását hozza magával.

Tovább olvasom »