Belépett Európába Kína egyik legerősebb márkája

Belépett Európába Kína egyik legerősebb márkája

A NIO amellett, hogy technikailag is versenyképes autókat kínál, olyan merész ötletekkel próbálkozik, mint az akkumulátorpakk-cserélő automata/ üzleti modell. A márkáról eddig is sokat hallottunk, de szeptember 30-án a körülbástyázott európai piacon is megjelentek, jó érzékkel oda céloztak, ahol a legnagyobb eséllyel befogadják a márka villanyos portfólióját: Norvégiában, Oszlóban debütált a márka zászlóshajója, az ES8.

Az autó árazását valamivel a szegmens átlaga alá lőtték be: a 75kWh-s, 375 km hatótávú alapváltozat 609 ezer korona (21 millió forint), a 100 kWh-s 500 km-es változat pedig 679 ezer korona (24 millió forint). A vevőknek lehetősége lesz az autót a Renault Zoééhoz hasonló konstrukcióban is megvásárolni: csak az autó kerül a tulajdonukba, az akkumulátorpakkot viszont az Akkumulátor, mint Szolgáltatás (BaaS) keretében csak bérlik. Ez akkumulátormérettől függően havi 1399, illetve 1982 koronás (50/70 ezer forint) előfizetést jelent, ami a kisebb akku esetén 90 ezer, a nagyobb esetén pedig 160 ezer koronával (3,2/5,7 millió forint) csökkenti az autó vételárát. A konstrukció elvileg kiiktatja a villanyautók iránti egyik hatásos ellenérvet, az akkumulátor-degradációt (árnyalja a képet, hogy a Renault pár év után megszűntette ezt a lehetőséget).

A NIO 2022 végéig öt nagyobb városban húsz akku-cserélő állomást is tervez telepíteni, közülük az első már jövő hónapban megkezdi a működést. A fentiek mellett egy 2100 négyzetméteres mintaboltot, NIO House-t is nyitnak a fővárosban, ami voltaképpen egy szokványos márkaszalon lesz, kiállított modellekkel, szolgáltatás-bemutatókkal és persze merchandise-szal.

Forrás: totalcar.hu

Hasonló cikkek

Lezajlott a 12. FlottaOkosan rendezvény

Ez volt az első Budapesten tartott összejövetel, és reméljük, nem az utolsó. Sok szempontból új volt – nekünk is. Előadóink a megszokott, magas színvonalú, gondolatébresztő előadásokkal készültek, és igyekeztek minél több hasznos információt átadni.

Tovább olvasom »

Elektromos vs. minden más

Azt tudjuk, általában nézve ideális autó nem létezik, a választás során mindig nagyon fontos szempont (kéne legyen), milyen célra, milyen várható autóhasználati körülmények közti üzemeltetésre keressük a jó megoldást.

Tovább olvasom »

Masszív átalakulás zajlik a budapesti autózásban – Innen már nincs visszaút?

A legújabb trendek szerint egyáltalán nem biztos, hogy megéri egy városi lakosnak autót fenntartani, mikor az az idő nagy részében csak áll az utcán, viszi a költségeket, és közben foglalja a parkolóhelyet. Éppen ezért egyre többen használnak autómegosztási szolgáltatást a külföldi nagyvárosokban és Budapesten, ami a városi mobilitás jelentős átalakulását hozza magával.

Tovább olvasom »